top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Honosított genfiek

Frissítve: 2023. máj. 27.

A VJSz Kft. – „nevében a végzete” – korántsem autóbuszok átalakítására szakosodott járműjavító, ám a korábban ezzel foglalkozó BKV-s leányvállalatot (GJSz Kft.) még a kétezres évek elején bezárták. Hogy a villamosjárműjavító leterheltsége miatt, vagy a nem profilba illő munkáknak köszönhetően tartott háromnegyed évig a buszok (egy részének) utcára bocsátása, azt sajnos nem tudom. Mindenesetre az elmúlt pár napban sem voltak maradéktalanul hajnaltól-estig forgalomban, így aki ki akarta próbálni (a többnyire ugyanolyan, de új beszerzésű) genfieket, annak résen kellett lennie. Szeptember elején kerültek át Cinkotára, ezt követően ott folytatódott a gépek finomhangolása.



Többnyire ugyanolyanok, ám mégis van egy-két eltérő apróság, ami a honosításkor másképp került megoldásra/kivitelezésre, mint a korábbi (első beszerzésű) 25 darabnál.

A korábbiakkal ellentétben itt már a beltérre is behatóan kiterjedt a honosítás: huzatok cseréje, itt-ott dekoritok rendbetétele, korlátok kékre mázolása, és matricázás természetesen. Illetve a genfi jegyautomata helyére két lehajtható ülés került (ezek nélkül talán jobb lett volna, amúgy sem dúskál a "kényelmes" állóhelyekben a típus). A korábbi BUSE LED-es kijelzők helyett ezek is 4:3-as LCD monitorral lettek felszerelve (lásd középjavított Volvók).

Külsőleg az aktuális – és elengedhetetlen – matricázást kapták meg, illetve a hátfal az, ami igazán „érdekes”: az oldalra nyitható szerelőnyílás (mely mögött a hűtőfolyadék kiegyenlítőtartálya található többek között) külön szellőzést kapott (még gyárilag/előző helyén, és csak a 4-ből 2). Szintén a hátfalhoz köthetően plusz „extra”: a tolatókamera. 



Összehasonlítási alapnak az első huszonöt egyike hátulról.

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page