top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Remot Ikarusok a BKV által

Frissítve: 2020. jún. 20.

Az elmúlt egy-két évben minőségi irányba mentek el a házilagos vázjavítások a BKV berkein belül, melyek már annyira nagyszabásúak, hogy inkább nevezhetőek teljes felújításnak, mint sima vázjavításnak. Ráadásul ezek elég jól kigondolt, némi modernizálással egybekötött "feljavítások". Némelyik utópisztikusan hat véleményem szerint (részben ap. Ikarus 260-as), de egy másik esetben szebb külsőt kölcsönzött az adott típusnak, mint amilyen gyárilag volt (sötétített ablakos Ikarus 435).


 Az első ilyen egyedinek mondható felújítás a 2012 tavaszán elkészült BPI-844 volt. Sárga korlátok, színezett üvegek és FOK-GYEM kijelző, melyek a modernizálás keretében belekerültek. Pár hónappal később ezt egészítette ki a vízlepergető külső visszapillantó tükör, melyről azóta sem sikerült többet megtudnom.


Elkészülte után nem sokkal, még a "speciális" visszapillantók nélkül...


...és 2014 tavaszán, már az új visszapillantókkal és némi optikai tuninggal.


Évek óta kérdés volt az Ikarus-rajongók körében a 2007-ben balesetet szenvedett BPI-177 további sorsa. 2013 év elején a garázs hozzálátott a javításhoz végül, mely nem csak egy egyszerű helyrehozatal volt: sötétített ablakokat és új, a Volvókról ismert ajtónyitó gombot kapott, valamint design célzattal egy fehér csíkot az elejére. Így festett első üzemnapján:

BPO-165 szintén egy igen komoly baleset után került a látókörbe, mint selejt-jelölt. Végül ezt is gyönyörűen helyrehozták, kijelzőket kapott (korábban selejtezett buszokból), IMAG Halas üléseket és sötétített ablakokat. Elkészülte után jó ideig a 40E/88-as vonal törzs gépe volt, mostanság nem tudom, merre jár.

BPO-370 annyira leromlott állapotú lett 2013 év elejére, hogy leállították. Végül itt egy érdekes döntés született: a korábban elkészült JNG-724-es Ikarus 260E után úgy gondolták, újabb próbát tesznek az alacsonypadlósítás terén, és a hátsó szekciót átalakítják. Ennek lett az "áldozata" az említett busz. A terv szerint BPI-209 követte volna a sorban, de úgy tűnik, hogy (ismételten) nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A BPI-209 végül egy "sima" felújítást kapott, mint a fentebb látott BPO-165.


Elektromos ajtóműködtetést kapott (VILL-CAD), sötétített ablakokat és új, METÁL-99 gyártmányú ajtószárnyakat. Az utastérben szintén IMAG Halas típusú ülések kerültek elhelyezésre.


Egy lépcsőfok vezet az utastér további részébe.


BPI-277 tudtommal nem volt balesetes, csupán az elhasználódás miatt került sor a felújítására és így kapott sötétített üvegezést, valamint a megszokott IMAG Halas üléseket. Viszont a táblatartó helyén az igénytelen újságpapírokkal igazán kezdhetnének valamit...

BPO-460 szintén az elhasználódása miatt került felújításra. Érdekessége, hogy 2012. év végén kivonták az aktív állományból, majd pár hétre rá jöttek rá, hogy mégiscsak szükség van csuklós járműre, így újra forgalomba helyezték papíron. Ezt követően újították fel, szintén Kelenföldön.

MPH-199, korábbi rendszámán BPI-199 pedig szintén egy kísérlet alanya lett.  A fentebb ismertetett általános jellemzőkön kívül (sötétített ablak, ülések, miegymás) Allison automataváltót szereltek bele, mely sokkal modernebb és ennek révén gazdaságosabb üzemeltetést tesz lehetővé. A tapasztalatszerzés célja a későbbiekben akár több járműben való alkalmazása, ezzel csökkentve a tüzelőanyag fogyasztást. A korábbiaktól eltérően ezt a járművet a Dél-pesti divízió újította fel.


Legfrissebb munkája a Kelenföldi csapatnak a következő képen látható Ikarus 435-ös.  BPI-145-nek sem ez az első felújítása: jó néhány éve a 139-es vonalon teljesen kiégett, ezt követően került az IKA-BUSZ-hoz felújításra, ahol mondhatni inkább újraépítették a teljesen kiégett autóbuszt. Második felújítása idén tavasszal lett kész, szintén az elhasználódás miatt vált szükségessé. Ennek keretében a Kelenföldi gárda "védjegyévé" vált sötétített ablakokat kapta, új üléshuzatokat (korábban ismertetett kéket) és elég egyedi módon citromsárga kapaszkodókat.


Az első Óbudai ilyen jellegű munka 2013 augusztusában készült el, a BPO-321. Citromsárga korlátok és ezüst keretes hűtőmaszkot kapott a kiadós vázjavítás mellé.


És végül, de nem utolsósorban: egy kakukktojás. BPI-152 ugyanis nem a Kelenföldi gárda keze alatt készült el, hanem Székesfehérváron, de ez mit sem vesz el kinézetéből. Gyönyörű lett ez is. Idén tavasszal került vissza a forgalomba szintén.


 A fentiek a teljesség igénye nélkül íródtak. Van még néhány hasonlóan felújított jármű (BPI-974, BPI-723, BPO-859), de ezek lényegében teljesen megegyeznek a BPO-460-nal.  Mint a fentiekből is látható, a BKV a sok alvállalkozó térnyerése ellenére szeretne a piacon maradni, és szűkös keretei ellenére próbálja kihozni a helyzetből a maximumot, mely véleményem szerint igencsak jól sikerül nekik. Próbálnak modernizálni, tovább haladni, kényelmes szolgáltatást nyújtani, de ez egy ennyire elöregedett járműpark esetén nem könnyű feladat, de állják a sarat.



743 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page