top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Székesfehérvár Citarói #1

Frissítve: 2020. nov. 18.

Az Alba Volán helyi üzletágához 2011 óta nem érkezett vérfrissítésnek sem új, sem használt autóbusz. Akkor az egykoron Genfben szolgált Volvo 7000A-k egyike állt forgalomba, előtte pedig 2009-ben érkezett 7 autóbusz, melyek között volt használt és új egyaránt.

A napjainkig bezárólag eltelt időszak alatt még ezen felül a VT-Arriva Kft. alvállalkozásában jelent meg néhány (használt, zömmel esseni) MAN NG272-es jármű, ám most a helyi Volán is szert tett néhány használt Citaróra, melyeket honosítás után már az utasok is birtokba vehettek.


Az információk erősen megoszlanak, első körben tavaly 6 db használt csuklósra írtak ki tendert, majd ez változott és már szóló jármű is bekerült a kiírásba. Végül most 4 db csuklós és 1 db szóló rótta Fejér megye székhelyének utcáit. Ezek zöme ex-Hochbahn Hamburg, háromajtósok a csuklósok és kétajtós a szóló jármű.


Az eredetiségükről árulkodó jeleket nem sikerült mind eltüntetni: az ajtótlan oldalon még az egykori pályaszámuk árulkodik róluk, valamint az ablakok vonala felett végigfutó szürke csík is hamburgi fényezés része. A járművek 2002-es évjáratúak, az utasterük szinte változatlan állapotú, csupán műszaki és külső esztétikai beavatkozást kaptak forgalomba állásuk előtt.


Galéria a járművek második üzemnapjáról a város különböző pontjairól:


Február 17-én az utolsó szóló is megérkezett, és forgalomba állt a megyeszékhelyen:



362 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page