top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Volvo 7700A átfényezések

Frissítve: 2020. nov. 18.

Az Óbudai telephelyen is megjelentek - kis "késéssel" - az égszínkék Volvo 7700A-k. Elsőként FKU-902 tűnt fel az utcán ilyen színben valamikor a nyár közepén, kissé "kopaszon", mivel az egységesség jegyében előírt feketítéseket lehagyták róla. Másodikként a napokban debütált FKU-918, amely már "egységes" égkék fényezést kapott. Vélhetően külsős partnernél készült. Illetve megemlítendő, hogy készül az első Óbudai, teljesen felújított 7700-as is, amely az FKU-911-es rendszámot viseli.

Kissé lelombozó, hogy mindkét busz gyönyörű kívülről, de az utastérben nem sok minden változott. Utóbbi esetében észrevettem, hogy egy-két olyan helyen is letörölték belül egy nedves ronggyal, ahol a többi buszon kilónyi mocsok szokott állni, de egy alaposabb takarításon kívül más is ráfért volna az utastérre. A korlátok kopott részein egy ecsettel végigmentek mindenhol, de itt-ott kicsit lefolyt a zöld festék, szóval esztétikusnak semmiképpen nem nevezném a korrektúrákat. 

Ezenfelül a tetőt a Volvo nem véletlenül hagyta a gyártáskor "fehéren" (idézőjeles, mert nem tisztán fehér, hanem a szálerősített műanyag színét hagyták meg, ami közel fehérnek mondható) a tetőt: ennek a színnek a legkisebb a hőelnyelési-tényezője. Ezt is felülbírálták, és mindkettőt mintha egy vödör kék festékbe belemártották volna, tetőtől-talpig kékek. Pedig ha már igazán spórolni szeretnének, a tető le nem fújásával lehetne. Természetesen ebbe a klímaberendezés burkolata nem beleértendő, azt a legtöbb esetben lefényezik a gyártók is.

Szerk.: információim tévesek voltak, FKU-911 ugyanolyan külső esztétikai rendbetételt kapott csupán, mint társa, a 918-as.



297 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page