Alfa Busz Cívis 12-esek jártak Budapesten
Frissítve: nov. 20.
Szűk öt év debreceni, majd kilenc év budapesti szolgálatot követően kivonják azt a 15+2 Alfa Cívis 12-est, melyet a BKV Zrt. bérelt az Inter Tan-Ker Zrt-től. A 2013-as kiírás évi 845 ezer hasznos kocsikilométerre (+10%) szólt, a műszaki fenntartás a bérbeadó feladata, míg a bérlő a tárolást, a gépkocsivezetőt, és a takarítást biztosítja. Elsőízben hat évre (2020-ig), hosszabbítási lehetőséggel, és a végén vásárlási opcióval a flottára.
Debrecen közösségi közlekedésében látványos változás történt 2009-ben, az ITK és DKV konzorciumban nyerte el a helyi autóbuszos közlekedés lebonyolítását, erről bővebben itt olvashat. A flottacsere keretében 40 Alfa Busz Cívis 18-ast (Volvo 7700A B9LA) és 100 darab Alfa Busz Cívis 12-est rendeltek a székesfehérvári gyártótól. A megrendelő kritériumai alapján a megajánlott csuklós és szóló típusoknak azonosnak kellett lenniük (megjelenés, kezelés, karbantartás).
Gyártás alatt a Cívis 12-esek. Fotó: nol.hu
Prototípus. Forrás: Alfa Busz Kft. sajtóanyag
A szóló változat B9L (LF) alapra készült típus, vázszerkezete rozsdamentes acélból épül fel; homlokfala 7700 B7L-es változatról, míg hátfala a 7700 B9L-ről származik. Belső megjelenése – a tenderkiíráshoz igazodva – nagyon hasonlít a 7700-ashoz, apró részleteiben tér el, a megváltozott beszállítókból kifolyólag.
Volvo 7700 B9L (2006) alváz + felépítmény. Ábra: B9L range (Volvo kiadvány).
Műszaki adatok
Hossz: 11 999 mm Magasság: 3 205 mm Szélesség: 2 550 mm Tengelytáv: 5 900 mm Mellső túlnyúlás: 2 674 mm Hátsó túlnyúlás: 3 425 mm Belépő magasság: 340 mm Férőhelyek: 28+1 (ülő) + 72 (álló) Utasülések: Kiel Centra Motor: Volvo D9B310 (228 kW, Euro V) Nyomatékváltó: ZF 6HP604 Mellső híd: Volvo IFS (független felfüggesztés) Hátsó híd: ZF AV 132
* * *
Rövid kitekintés - Alfa Cívis 12 előfutár
Az újvidéki Neobus gyár 2006-tól a Volvo stratégiai partnere lett a dél-európai régióban. 2007-ben mutatták be a 503G (Citta) LF típust, mely B9L alvázra épül. Összesen 24 darab készült belőle, mind a JGSP Novi Sad-nál jártak/járnak.
Neobus Citta LF [2007].
* * *
Két prototípus előzte meg a száz darabos nullszériát, közülük a második szolgált etalonként a további gyártás során. Az elsőhöz képest szerelést és gyártást könnyítő módosításokat végeztek. Külső szemlélőként az eltérő (Localóra hasonlító) műszerpult tűnik fel. E kettőt az Alba Volán vette használatba Székesfehérvár helyi járatán, megkülönböztetésükben színtervük eltérése segít; mindkettő tartalék e sorok írásakor. Kezdetben sok gond adódott a körülbelül félév alatt kiszerelt (!) száz busszal, egyes források szerint a garanciális javítások okozta többletkiadás vezetett a gyártó fizetésképtelenségéhez.
Vadonatúj prototípus 2009 júniusában Hajmási Tibor fotóján.
369 itt már részben 'fehérvári, részben debreceni külsővel.
Képeslap XXI. századi magyar buszgyártásból Székesfehérvárott.
Magyar buszgyártás szemelvény Debrecenből.
2014-ben átadták Debrecen új (2-es) villamosvonalát, ehhez kapcsolódóan buszjáratokat ritkítottak, összevontak, megszüntettek, és csökkent az utasszám. A szóló flottából sok kényszerűen állt, az érvényben lévő megállapodás alapján pedig rögzített árat fizettek a buszokért – akkor is téríteni kellett, ha telephelyen álltak. E kényszerű állás jelentette deficitet csökkentve pályázott az Inter Tan-Ker Zrt. is a BKK tenderén.
Az első két égkék Cívist 2014. március 1-jén mutatták be Rákoskeresztúr városközpontjában. Honos telephelyük Cinkota volt 2017 tavaszáig, ekkor Óbudára kerültek. Eleinte a 46, 95, 98, 162, 198-as, majd a 11/111, 29, 57, 109, 118, 149, 155, 160/260, 243, 960-as viszonylatokon futottak.
Átadó Rákoskeresztúr vkp-ban 2014. március 1-jén. Fotók: Istvánfi Péter.
Rövid mementó 2014 tavaszáról
Előző években érkezett 31 használt Citaro, 38 használt Volvo, 22 használt Volvo-Aabenraa 8500LE, 13 használt Van Hool A300. Közel egy éves a VT-Transman (ma: ArrivaBus) Citaro-flottája, a következő hónapokban állt forgalomba a Volánbusz 106 MAN Lion's City-je és 61 Rába-Volvo 7900A-asa. Legnagyobb számban továbbra is Ikarusok futottak, zajlott felújításuk, megjelenésbeli modernizálásuk.
Szűk egy hónapja budapesti 096-os érkezik a Dél-pesti garázshoz.
095-ös a Gilice térre kanyarodik.
Élessarok után a 162-esen.
Jellemzően hosszabb viszonylatokra osztották be Cinkotán, így a 46-osra.
Debrecen bevette másodjára Budapestet egy tucat busszal - Batthyány térről indul a 070.
024 indul a Szentlélek térről. A 064-es kigyulladása miatt hoztak még egyet Debrecenből, utóbbit idővel helyreállították.
2014-es második, nehezített pályafutásukat az utastér alapos takarításával kezdték, majd az évek haladtával néhányban átszinterezték a korlátokat és zelicásították a huzatokat.
LMG-094 ↬ PCG-507 (2017).
LMG-075 és MRP-092 az Óbudai autóbuszgarázs megállóban (2018).
260-ason az Óbudai Rendelőintézet végállomáson.
Gumicsont-alakú körforgalom buszmegállójában (Verecke lépcső). A 310 lóerős motor könnyen mozgatta a meredek vidéken & vonalakon (11/111, 29, 57) a karosszériát.
Legutoljára áthelyezett 081-es, egy árnyalattal mélyebb kék színben.
090 @ 29.
Tizennégy év használat nyomai 6 buszból mintavételezve.
Békásmegyeri pihenőn 070.
075 @ 260.
077 @ 29.
090 @ 29, háttérben 109-esen egy.
024 halad lefelé a Szemlőhegyi Barlangnál.
* * *
Források és felhasznált irodalom
VEKE – Debreceni buszos kísérlet (közzétéve: 2009. február 16., hozzáférés: 2023. március 14.) http://veke.hu/2009/02/debreceni-buszos-kiserlet/
Népszabadság Online (archívum) – Meglódult az Alfa Busz (közzétéve: 2009. május 8., hozzáférés: 2023. március 14.) http://nol.hu/gazdasag/lap-20090508-20090508-54-331994
Omnibusz – Cikisbusz projekt – avagy a debreceni szolgáltatóváltás színe és visszája (közzétéve: 2010. július 1., hozzáférés: 2023. március 14.) https://omnibusz.blog.hu/2010/07/01/cikisbusz_projekt
Ács Attila: Újabb debreceni buszok Budapesten? (iho.hu, közzétéve: 2013. január 23., hozzáférés: 2023. március 14.) https://iho.hu/hirek/ujabb-debreceni-buszok-budapesten-130123
Istvánfi Péter: Jönnek a Cívisek! (iho.hu, közzétéve: 2013. október 31., hozzáférés: 2023. március 14.) https://iho.hu/hirek/jonnek-a-civisek-131031
Ács Attila: Forgalomba állt az első bilikék Cívis (iho.hu, közzétéve: 2014. január 15., hozzáférés: 2023. március 14.) https://iho.hu/hirek/forgalomba-allt-az-elso-bilikek-civis-140114
Istvánfi Péter: Átadták a BKV új bérelt buszait (iho.hu, közzétéve: 2014. március 1., hozzáférés: 2023. március 14.) https://web.archive.org/web/20180910203357/http://iho.hu/hir/atadtak-a-bkv-uj-berelt-buszait-140301
Comments