Buszos "kis színesek" Salgótarjánból az '50-es évekből

MÁVAUT-megálló (http://orszagcsavargo.hu/0408ALFA.HTM)

A sakkozó mérnökök esete

Az acélipar mesterséges fejlesztésének idején jártunk (a vas és acél országa). 1956. tavaszán egy szakmai előadáson vett részt Budapesten a Salgótarjáni Acélárugyár 30 mérnöke és technikusa. Az előadásra érkeztek, majd mindjárt utána indultak is haza a gyár saját autóbuszával. Azzal a busszal, ami az országszerte tapasztalható járműhiány ellenére – megannyi más üzeni autóbusszal együtt – többet állt a gyárudvarban vagy a garázsban, mint amennyit ment. Most például 30 sakkozóval és tekézővel indult el reggel Salgótarjánból, akik Budapesten meghallgatták az említett acélipari szakmai előadást, majd hazabuszoztak.

No, de mi volt ez az egész? Nem más, mint a gyár egyik kínkeserves kísérlete, hogy megpróbálják valahogy gazdaságosan kihasználni a csillogó autóbuszukat. Azt ugyanis nem lehetett akármilyen utazásra igénybe venni. Az ilyen gyári autóbuszok ugyanis csak a KPM engedélyével közlekedhettek, de – figyelem! – de csak sportcélokra, sportolókat szállítva. Ilyen célokkal azonban legfeljebb havi 2-3 utat tudtak lebonyolítani az acélgyáriak a buszukkal. Pedig alkalmas lett volna a busz arra is, hogy a gyár által patronált termelőszövetkezetbe elszállítsa a szerelőket, vagy színjátszókat a falvakba, esetleg a gyári dolgozókat gyógyfürdőbe, netán a gyár mérnökei továbbképzésre Budapestre.

Ilyen irányú legutóbbi kérelmük a Vaskohászati Igazgatóság közvetítésével már eljutott a KPM-be is. S, mi volt a válasz? Az, hogy nem lehet. Illetve lehet, ha a gyár megfizeti a MÁVAUT díjszabásának megfelelő összeget, azaz 10,80 Ft/km-t. Akkor aztán mehetnek a saját buszukkal, ahová szeretnének. Erre azonban az Acélárugyárnak nem volt pénze. Így más lehetőség nem lévén, álcázni volt kénytelen a mérnökeit. Kockáztatva azt, hogy egy esetleges közúti ellenőrzésnél a rendőr elkéri a „sportolók” OTSB-igazolását. Ezek után nem meglepő, hogy a gyár busza többnyire a garázsában ácsorgott tétlenül. Miközben az emberek jó részét bódés teherautók hordták munkába.

Az ehhez hasonló esetekről szóló újságcikkek eléggé elszaporodhattak országszerte, a különböző minisztériumokat rengeteg ilyen panasszal kereshették meg. Tudunk pl. hasonló ügyről a Győri Szerszámgépgyár autóbuszával kapcsolatban is. Nem is késett soká a válasz. A Kohó-és Gépipari Minisztérium kiadott egy rendeletet, miszerint az alá tartozó üzemek ebben az ügyben nem nyilatkozhattak többé, csak a minisztérium sajtóosztályának az előzetes jóváhagyásával.

Végül a KPM is reagált. A rendkívül ostoba előírását azzal indokolta, hogy ha a gyári buszoknak engedélyeznék a szabad közlekedést, akkor az éves szinte 6 millió Ft kárt okozna a MÁVAUT-nak. Meg azzal, hogy így a kollektív szerződésen felüli juttatást jelentene azon vállalatok dolgozóinak, amelyek rendelkeznek autóbusszal. Ez pedig indokolatlan a saját buszt nem birtokló vállalatok dolgozóival szemben. Hivatalosan tehát semmi sem változott, minden maradt a régiben. Lehetett tovább bújócskázni. Illetve egy alkalommal megpróbált különjárati célra buszt kérni az Acélárugyár a KPM vállalatától, a 33. sz. AKÖV-től, ahonnan azt a választ adták, hogy szívesen adnak autóbuszt, de csak azzal a feltétellel, hogy a szükséges üzemanyagot a gyár biztosítja.

Egy nagy fekete autó – és gazdája fekete árnyéka

Az 1956-os forradalmat megelőző időszakban Hajdú Józsefnek hívták a Nógrád Megyei Pártbizottság első titkárát. A nagyhatalmú politikus egy nagy, fekete autóval járta birodalmát. A kocsit megyeszerte ismerte a lakosság és nem övezte túl nagy szeretet. A forradalom kitörésekor a nép haragja elől Hajdú elmenekült, de az autója a pártgarázsban maradt.

Mindeközben nem jártak a vonatok, sem a MÁVAUT autóbuszai, nagy szükség volt minden gépkocsira. Hajdú nagy autója azonban csak állt, nem akaródzott senkinek beleülni és a közjó érdekében használni. Gépkocsivezető és utas egyaránt idegenkedett tőle. Pedig buszok híján jó hasznát vehették volna.

A sikkasztó forgalmista – két B. Lajos a vádlottak padján

1959. nyarán egy sikkasztási ügy tartotta lázban Nagybátonyt. A 33. sz. AKÖV telephelyén dolgozó forgalmi szolgálattevőt, B. Lajos július 13-án helyezték előzetes letartóztatásba társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett sikkasztás és hűtlen kezelés valamint társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett hanyag kezelés vádjával.

B. Lajos 1956. október 15-től dolgozott az adott munkakörben. Feladata volt a bányászbuszok forgalmi irányítása, az autóbusz-járatok menetjegyének ellenőrzése, valamint a bányaüzemen kívüli dolgozók kedvezményes havi jegyekkel való ellátása. Mivel az ellenőrzés laza volt, B. rendszeresen nem tette a pénztárba ez utóbbiak befizetett 40 forintjait, hanem azt a saját céljaira fordította. Előfordult, hogy egy iskoláscsoport által befizetett összeggel is így tett. B. Lajos 1956. októberétől 1959. júliusáig összesen kb. 30 000 Ft-ot tűntetett el a kasszából. Összehasonlításképpen álljon itt az 1959-es évi országos havi átlagkereset összege is: 1540 Ft. A vádlottak padján társa is volt, mégpedig a Nógrádi Szénbányászati Tröszt korábbi gépkocsi főelőadója (ugyancsak B. Lajos), akinek hanyagsága lehetővé tette B. Lajos cselekedeteit.

A kalauznak is ebédelni kell - az utas addig várjon …

1960. novemberében a Maconka és Dózsa-telep között közlekedő nagybátonyi helyijáraton délidőben rendszeressé vált a késés. A bányaváros 500 személyes étkezdéjéhez közeli megállóban – menetrend ide vagy oda – a busz utasokkal megtöltve rendszeresen megállt 15-20 percre, mert a sofőr és a kalauz bementek ebédelni. Ebből persze állandóan szóváltás alakult ki, hiszen az utas a megváltott jegyéért cserébe joggal várta volna el, hogy őt a meghatározott időben és útvonalon elszállítsák a kívánt úti céljához. A busz személyzete gyakran gorombán zárta le a vitát:

„Akinek nem tetszik, ne utazzon autóbuszon!”

Senki sem vitatta, hogy az AKÖV dolgozói is emberek, akiknek enni is kell, de ezt a menetrend betartása mellett kellene tenniük – szólt a közvélekedés. Meg is találták a megoldást. Az étterem tegye lehetővé, hogy az autóbusz személyzete éthordóban elvihesse az ebédjét, s akkor ők mások sérelme nélkül ebédelhetnek meg a végállomáson biztosított 20 perces pihenőidejükben.

Volt burkolat – lesz burkolat? Buszállomás a Pécskő utcában

A salgótarjáni Pécskő utcában, az ideiglenes buszállomás sok gondot okozott. Nagy nehezen sikerült az utasok számára váróhelyiséget kialakítani, de a buszok fordulásával baj volt. Ehhez ki kellett építeni egy fordulót, ráadásul csak az utca elején borította kövezet az úttestet.

A Városi Tanács Útfenntartó Üzeme 1960. őszén hozzá is fogott a munkához. A forduló kiépítéséhez szükséges anyagokkal azonban nem rendelkeztek. A vállalat szakemberei ezért úgy döntöttek, hogy felszedik a Pécskő u. elején levő kövezetet. Így persze ez a rész is az utca többi részéhez hasonló sártengerré változott. Tették mindezt azért, hogy az így kinyert kövekből alakíthassák ki a leendő forduló szegélyét. Október közepére ezzel és az útalappal el is készültek, ezért az Aszfaltútépítő Vállalathoz fordultak az aszfalt megrendelése céljából. Onnan azt a választ kapták, hogy a keverőtelepük csak október 1-ig működött, s a meglevő aszfaltra nekik is szükségük van. Ekkor egy hét tanácstalanság következett, majd újra jelentkezett az Aszfaltútépítő Vállalat. Ekkor a salgótarjániak megkönnyebbülésére közölték, hogy mégsem álltak le, november 1-ig mégis termel az aszfaltkeverő telephelyük, így van anyag a buszfordulóhoz. A várva várt aszfaltot november 4-én kapták meg, így elkészülhetett a Pécskő utcai buszforduló útburkolata.

Egyszer volt Szécsényben május 40-edike

1960-ban határozat született arról, hogy Szécsényben autóbusz-váróterem épül. Mindenki nagyon örült, novemberben biztosították a szükséges 94 000 Ft-ot, a kivitelező Szécsényi Vegyesipari Vállalat megkezdte e munkát. Olyan gyorsak voltak, hogy decemberben már meg is tarthatták az átadást. Még ekkor is örült mindenki.

A műszaki átadáskor azonban a bizottság egy sor hiányosságot állapított meg, amik pótlására 1961. január 15-ig adott határidőt a kivitelezőnek. Az azonban a kisujját sem mozdította. 1961. május végén nagy esőzés zúdult Szécsényre, s a buszra várók nyitott esernyők alatt ácsoroghattak a létesítményben. El ne felejtsem, leülni sem lehetett, mert a padok sem készültek el. A kivitelező nem zavartatta magát. Szécsényben ekkor már 1961. május 40-et írtak …

Az AKÖV nőbizottsága kirándulni megy

A 33. sz. AKÖV salgótarjáni irattára 1961. júniusában rendkívül elhanyagolt állapotban volt. A vállalat nőbizottsága elhatározta hát, hogy rendbe rakja. Beosztották a feladatokat és 270 órányi társadalmi (ingyen) munkával felszámolták a rendezetlenséget. Sőt, talán magát az irattárat is, hiszen összesen 700 kg iratot selejteztek ki és adtak át a MÉH-nek.

Munkájuk azonban nem volt haszon – és talán érdek – nélküli, hiszen a befolyt pénzből az asszonyok budapesti kirándulást szerveztek maguknak, ahol a program városnézésből és színházlátogatásból állt.

Bajsz Gábor – 2020.09.21.