Karácsonykor már mindenki tud utazni ...
A szegedi ’56-os események a helyi közlekedési vállalatok tükrében
Bevezető
Egy majdnem 70 évvel ezelőtti karácsonyt idéz a cím. A jelentőségét az adja, hogy a szegedi közösségi közlekedés egyik legkaotikusabb időszakát követte, ami után a következő januártól elkezdett visszazökkenni a villamosok és autóbuszok világa a rendes kerékvágásba. Amint az egész országban, úgy Szeged városában is hatással voltak a tömegközlekedésre az 1956-os esztendő forradalmi napjai, az azt követő szovjet intervenció valamint az ennek nyomán hatalomra jutó régi-új politikai elit megerősödése. Szegeden is akadozott, leállt, újra indult, újra leállt a villamos- és autóbusz-forgalom, ahogy az események egymást követték. Ezúttal a szegedi tömegközlekedés történetének ezt a kéthónapos (1956. október – 1956. december) időszakát szeretném körbejárni, jórészt néhány, a történtek sűrűjében is részt vett közlekedési dolgozó cselekedetein, illetve maguknál, a vállalatoknál történt eseményeken és az ezek megértését szolgáló politikatörténeti leírásokon keresztül. Az írásban nevesített személyek bár túlélték, de kisebb vagy nagyobb mértékben 1957-től valamennyien a kádári megtorlás áldozatai lettek.
Forradalmi napok közben
A forradalmi tüntetések a Budapestről érkező hírek hatására Szegeden is elkezdődtek már október 23-án, majd folytatódtak a következő napokban is. Ez azonban 26-ig nem volt igazán hatással az akkor létező három szegedi közlekedési vállalat (a Szegedi Közlekedési Vállalat, a Csongrád Megyei Tanács Gépkocsiközlekedési Vállalata és a 42. sz. AKÖV) szolgáltatására. Bár az események miatt voltak időleges fennakadások, de összességében elmondható, hogy az első napokban még többé-kevésbé menetrend szerint elindultak a városban a villamosok és az autóbuszok, illetve ugyanígy közlekedtek a város környéki és a távolsági buszok is (a vasúti közlekedés jelen írásomnak nem tárgya). Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy a tüntetők a munkaidő leteltével, a szabadidejükben vonultak fel. Ezekben a kezdeti napokban nagymértékben folyt a röpcédulázás a városban, amit igen sok esetben a tömegközlekedési járművek utazószemélyzete osztogatott, miután megkapták pl. az egyetemistáktól. A villamos-és buszvezetők jó része tudta, mikor lehet röpcédulázni a járművén, mert az ingyen utazó államvédelmiseket kiszúrták, amikor kérték a szabadjegyeiket. Ezekben a napokban tehát lényegében még működött a tömegközlekedés a városban.
Tüntetés a Klauzál téren október 25-én. Jól látszik, hogy a Kelemen u-ban még járt az 1-es villamos.
(Bálint László: Kováts József, 78. oldal - Belvedere, Szeged, 2004.)
A fordulópont ebben október 26-a lett. A kommunista vezetésnek előző estére, 25-ére már teljesen kicsúszott a kezéből a város irányítása, hatalmuk összeomlott, mint egy kártyavár. Hogy visszaszerezzék az irányítást, két dolgot határoztak el. Először is a városvezetést a helyi fegyveres erők kezébe kívánták adni, ami aktuálisan az ekkor megalakuló Katonai Közigazgatási Parancsnokságot jelentette. Ennek feladata volt a „munkás-paraszt” vezetés fenntartása oly módon, hogy felszólította a város valamennyi üzemének dolgozóit munkástanácsok megválasztására, amelyek megbízólevéllel 2-3 tagot delegálnak az újonnan – reményeik szerint kommunista többséggel – felálló városvezetésbe, az Ideiglenes Városi Munkástanácsba. A másik ötletük az volt, hogy 26-ára a Széchenyi térre meghirdetnek egy nagygyűlést, ahol majd megmutatják, hogy az ipari munkásság igenis mögöttük áll. Ezt minden hírközlő eszközt és módot felhasználva közzé is tették. Aztán 26-án reggel megijedtek a nagygyűlésen várható hangulattól és visszakoztak volna, de már nem tudtak. A teret azonban karhatalommal (előbb államvédelmisekkel majd az őket váltó, Szegedre vezényelt kiskunmajsai katonasággal) elzárták a több tízezres tömeg elől. A menet a Takaréktár utca felől közeledett a Széchenyi térhez, melynek bejáratát elzárta a katonai kordon.
A Takaréktár utca egy viszonylag szűk utca, melynek a Széchenyi tér felőli végén volt a 42. sz. AKÖV távolsági autóbusz-állomása, innen indultak, illetve ide érkeztek a távolsági buszok mielőtt a Mars téri pályaudvar elkészült volna (utóbbiról itt írtam bővebben: https://www.busworldblog.com/post/mars_ter). Itt torlódott fel a tömeg, a menet eleje ugyanis megtorpant a katonai sorfal előtt, míg az utca közepén és végén vonulók haladtak tovább előre. Parázs egyezkedés kezdődött a katonák parancsnokai és a menet vezetői között, s mikor világossá vált, hogy a tüntetők a térre semmiképpen sem mehetnek be, mert a katonaságnak tűzparancsa van erre az esetre, akkor a menet elején levők megpróbálták visszafordítani a tömeget. Az első sor – köztük egy sötétkék SzkV-egyenruhás villamos-kalauznővel - hátat fordított a katonáknak és egymás kezét megfogva, mintegy csatárláncban, a tömeggel szemben megpróbálta azt visszatartani. Elkezdtek hangosan kiáltozni a megállás érdekében. Az egyik erkélyről ugyanígy. A buszállomáson ekkor több tanú szerint is állt egy (más visszaemlékező szerint több) autóbusz, ami azt mutatja, hogy eddig az időpontig működött a tömegközlekedés. Az álló busz tetejére is felkapaszkodott egy tüntető (Bokor András, a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat, a DÁV dolgozója), aki hallotta, miről tárgyalnak elöl a katonákkal. Ő is elkezdett a buszról hátrafelé kiabálni, hogy megállásra bírja a tömeget (mások szerint épp’ ellenkezőleg, a tömeget tüzelte az előrehaladásra mondván, hogy úgysem mernek lőni). Az utca közepén és végén egyre csak előrenyomuló tömeg azonban nem hallhatta, mi történik elől és folyamatosan haladtak, rátolva az őket visszatartani próbálókat a katonaság által kijelölt vonalra. Ekkor eldördült a sortűz, többen megsebesültek. Egy 18 éves fiú, Schwartz Lajos halálos lövést kapott. Ő volt a forradalom egyetlen szegedi áldozata. Kitört a pánik, mindenki menekülni akart, az emberek egymást taposták. A Takaréktár utcai autóbuszállomásnál történt véres események nyomán teljesen leállt Szegeden a tömegközlekedés. A Katonai Közigazgatási Parancsnokság pedig este 5-től reggel 6-ig Szeged város egész területére elrendelte a teljes közlekedési tilalmat.
A Takaréktár utcai távolsági buszállomás néhány évvel később. Itt torlódott fel a tüntető tömeg, s a kép jobb szélénél, az utca Széchenyi téri torkolatánál dördült el október 26-án a sortűz. (https://fortepan.hu/hu/photos/?q=Takar%C3%A9kt%C3%A1r%20utca)
Ugyanezen a napon a város üzemeinek többségében – így a közlekedési vállalatoknál is – a kiadott utasítás szerint megalakultak a munkástanácsok, de ezek egyáltalán nem a kommunisták által várt ideológia mentén mozogtak. Mivel e dolgozat fő csapásiránya nem a forradalom szegedi történéseinek teljeskörű áttekintése, hanem csak a szegedi tömegközlekedésben történt események bemutatása, most nézzük meg azt, mi is történt a munkástanácsok létrejöttekor a helyi közlekedési vállalatoknál.
A Csongrád Megyei Gépkocsiközlekedési Vállalat esetében sajnos nincsenek erre vonatkozó adataim, így csak a másik két céggel foglalkozom. A 42. sz. AKÖV korabeli igazgatója, Losonczi István ellen már jó ideje folytak vizsgálatok különféle ügyekben, pozíciója tehát már nagyon ingatag volt. A vállalati munkástanácsba a dolgozók a népszerű kollégáikat választották be. Az elnök Ardai Lajos lett. A kommunista hatalmat kiszolgálók közül az addigi fődiszpécsert, Róth Andrást visszaminősítették gépkocsi-vezetőnek. Márton Gyula forgalmi osztályvezetőtől szintén megszabadultak, őt korára való tekintettel nyugállományba helyezték. Az új munkástanács leváltotta Losonczi igazgatót is, akinek helyébe munkástanács-elnökként Ardai lépett. Ö ezzel le is mondott a munkástanács elnöki pozíciójáról, s helyébe Godó Illés gépkocsi-vezetőt választották meg.
Hasonlóan alakultak a dolgok a Szegedi Közlekedési Vállalatnál is. Itt is megválasztották a dolgozók a munkástanácsot. Elnöke Csányi József lett. Leváltották az igazgatót, Pálmai Lajost, aki egyébként ezen a poszton már a harmadik ún. „munkás igazgató” volt, vagyis olyan személy, akinek a szakértelménél fontosabb volt a párthűsége, hogy jó elvtárs legyen. Érdekesség, hogy mindhármuk igazgatása alatt szakmailag Heimann Pál főmérnök vezette a vállalatot (Heimann Pálról itt írtam bővebben: https://www.busworldblog.com/post/heimann_pal) Ez most sem változott, a főmérnök immár a munkástanács megbecsült tagjaként maradt a helyén. A vállalati munkástanácsban a legtevékenyebb személy talán Karácsonyi Mihály volt, de ugyancsak kivette a részét az új szervezet munkájából Herczeg Pál, Szabó Márta, Pintér József és Rácz András is.
Korabeli szegedi villamos ikerkocsi.
A vállalati munkástanácsok által megbízott küldöttekből október 27-én megalakult a városházán az Ideiglenes Városi Munkástanács, amely a szétesett régi Városi Tanács és a már megalakulásakor is kényszeredett és működésképtelen Katonai Közigazgatási Parancsnokság helyett átvette a város irányítását. A munkástanácsok szerepét ekkor Szegeden nem gazdasági-érdekvédelmi, hanem közigazgatási szervként definiálták. Az új, választott szervezet igen gyors névváltásokon esett át. Először Szeged Város Néptanácsa, majd Szegedi Forradalmi Nemzeti Bizottság (FNB) néven funkcionált. Mindenekelőtt elnökséget választott, amely tulajdonképpen a korábbi Tanács VB szerepét töltötte be. Ennek elnöke, dr. Perbíró József jogászprofesszor lett, aki katonai tanácsadónak maga mellé, mint volt katonatisztet, Ardai Lajost, a 42. sz. AKÖV új igazgatóját választotta. E minőségében Ardai lett az összekötő az FNB és a szintén megalakult Forradalmi Katonatanács (FKT) között. Őt a megtorlás idején emiatt „horthysta” tisztként bélyegezték meg.
A munkástanácsok egyébként városszerte megfogalmazták követeléseiket, amiknek teljesülését a forradalomtól illetve a kormánytól és a helyi forradalmi szervektől várták. A 26-iki sortűz hatására előbb szórványosan, majd a követeléseik teljesítésének kikényszerítésére október 29-én már városi szinten általános sztrájk kezdődött. Megalakult a Városi Sztrájkbizottság és még aznap küldöttséget menesztettek Budapestre a követelésekkel a kormányhoz.
Néhány nap múlva az általános helyzet konszolidálódásával mind többen gondolták úgy, hogy fel kell venni a munkát. Csakhogy november 2-án már egyre több volt az olyan hír, hogy szovjet csapatfelvonulás kezdődött és a szovjetek támadásra készülnek a forradalmi hatalom ellen. Ebben a helyzetben az Ardai Lajos részvételével ülésező FNB úgy döntött, hogy a Forradalmi Katonatanács készítse el a város védelmi tervét. A terv el is készült és körkörös védelmet kívánt kialakítani, amihez persze nem állt rendelkezésre sem elegendő páncéltörő fegyver (mindössze 4 db ilyen löveg volt a városban, akkor már kiképzett személyzet nélkül), sem elegendő és megbízható katonaság. Fontos szerep jutott volna azonban az SzKV 2 db villamoskocsijának, amennyiben azokat a védelmi terv szerint ki kellett volna vinni a Bajai és a Budapesti útra, hogy e két helyen barikádként szolgáljanak a védők számára a szovjet tankok ellen.
Korabeli szegedi villamos motorkocsi 2 pótkocsival. Ilyenekből lehettek volna a barikádok.
Hans Lehnhart felvétele (https://villamosok.hu/nza/szeged/szkv36.jpg)
Eközben - összhangban a Nagy Imre-kormány erre vonatkozó felhívásával - az SzKV munkástanácsa is úgy döntött, hogy felveszik a munkát. A november 4-én, vasárnap megjelent újságban közzétették, hogy megteszik a műszaki előkészületeket ahhoz, hogy 5-én hétfőn ha csak korlátozott menetrenddel is de valamennyi villamosvonalon és az akkori hatból 4 autóbusz vonalon megindulhassanak a járatok. Mindez azonban megrekedt a szándék szintjén.
Beszámoló a Délmagyarország november 4-i számában arról, hogy másnap a közlekedés megindítását tervezi az SzKV.
Ezen a napon, 1956. november 4-én ugyanis megindult a szovjetek általános támadása a forradalmi Magyarország ellen. Ardai Lajos is jelen volt az FNB elnökségének azon az ülésén, amikor eldöntötték, hogy a feltételek teljes hiánya miatt Szegeden nem lesz ellenállás. A városon csak átdübörögtek a szovjet páncélosok, melyekre mindössze két helyen nyitottak tüzet kézi fegyverekből, de az oroszok arra sem vették a fáradtságot, hogy válaszoljanak erre, haladtak tovább Budapest felé.
Küzdelem a régi-új hatalommal
Szeged forradalmi városvezetését csak november 6-án állították félre a megszállók és kiszolgálóik. Ezzel együtt éjszakai kijárási tilalmat vezettek be és megkezdődtek az őrizetbe vételek, valamint a munkástanácsok harcai a régi-új „urakkal”. Az erőszakos hatalomátvételre reagálva a munka felvétele helyett november 6-án általános sztrájkba kezdtek a város munkástanácsok irányította üzemei. Az új „hatalmasok” a közellátásra, a közszolgáltatásokra és a sztrájk által okozott gazdasági károkra hivatkozva kérték a munka felvételét. Ennek hatására itt-ott ébredezni kezdtek a gyárak és közüzemek. Dolgozóik ugyanis megértették, hogy a megszállók ellen sztrájkkal nem tudnak harcolni, így 7-től előbb csak néhány, majd 8-9-én már a vállalatok nagy többsége újra dolgozni kezdett. 8-án megindultak a villamosok is az 1-es, 2-es, 4-es vonalakon végig, a 7-esen a Textílművekig. Az 5-ös és a 6-os nem járt, akárcsak az SzKV autóbuszai. Utóbbiak alapvetően üzemanyag hiányában maradtak a garázsban. 13-án elindultak a Csongrád Megyei Gépkocsiközlekedési Vállalat buszai a Bajcsy-Zsilinszky utcai végállomásról a szegedi járás falvaiba, valamint Csongrádra a korábbi menetrendek szerint. A kijárási tilalmon is enyhítettek, 8-án 19 órától másnap reggel 6-ig, 9-étől pedig már este 22 és reggel 6 között volt csak tilos az utcákon járni.
Szovjet harckocsik a Városháza előtt november 6-án. (https://szegedma.hu/kozelet/2018/10/multidezo-12-resz-szeged-az-1956-os-forradalom-idejen#google_vignette)
A villamosok tehát megindultak ugyan, ám a bizonytalan helyzetre tekintettel az SzKV nem adott ki novemberre bérleteket. 11-én közölték, hogy az októberi bérleteket nem fogadják el, de az éves bérleteket igen. E naptól az 1-es villamoson Rókusról 6.18—kor indultak először, és 17.30-kor érkeztek ugyanide utoljára. A 2-esen 6.36 – 17.36-ig jártak a szerelvények, a 4-esen 6.12-kor, a 7-esen 6.20-kor indult az első kocsi. 11-én reggel 6.24-kor elindult az addig szüneteltetett újszegedi 5-ös villamos is. Bejelentették továbbá, hogy miután az SzKV kapott valamennyi gázolajat, másnap, 12-én részlegesen a buszközlekedés is megindulhat. Így az Anna-kúti végállomásról reggel 7 órától kétóránként közlekedhet az 1-es busz Tápéra, az 5-ös Szőregre és a 6-os Szentmihályra.
A Délmagyarország november 11-én a fenti hírben számolt be az SzKV járatok menetrendjéről.
Ebbe a konszolidálódó helyzetbe rondított bele, hogy a megszállók és a szerveződő új karhatalom tiszti különítményesei elkezdték őrizetbe venni néhány üzemben a munkástanácsi vezetőket és a forradalomban magukat exponált munkástanács tagokat. Amikor ezekre az akciókra válaszul az érintett üzemek dolgozói azonnal letették a munkát, gyakran még szabadon engedték az őrizeteseket. Jellemző erre a 42. sz. AKÖV igazgatójának, Ardai Lajosnak és a vállalati munkástanács elnökének, Godó Illésnek az esete. Őket is őrizetbe vették, ám erre az AKÖV leállította a szállító gépkocsikat (a bajai és kalocsai távolsági autóbuszaik ekkor még nem közlekedtek). A dolgozók a munka felvételének feltételeként választott vezetőik szabadon engedését kérték. Erre november 15-én délután 17.10-kor sor is került. Az AKÖV erre elindította elsőként a Tejüzem által rendelt autókat. Látva, hogy elindultak a teherautók, a karhatalmisták még aznap este 21.30-kor ismét lefogták Ardait és Godót. Erre az AKÖV természetesen újból leállt.
Megelégelve az ilyen jellegű atrocitásokat a vállalati munkástanácsok november 19-re a Ruhagyárba összehívtak egy gyűlést, amin az SzKV is képviseltette magát. Itt több döntést hoztak. Általános sztrájkba lépnek a szegedi üzemek a munkástanácsokat ért retorziók miatt és nem is veszik fel a munkát, amíg mindenkit szabadon nem bocsátanak. Rögzítik követeléseiket egy a kormánynak szánt memorandumban. A közeli napokban városi küldöttséget menesztenek Budapestre, amely ezt a dokumentumot átadja a kormány illetékesének. Két nappal e gyűlés után, 21-én Ardait és sok társát hazaengedték fogvatartóik. A már „visszarendeződött” helyi sajtó szerint ugyanis „ügyük tisztázást nyert”. A Csongrád Megyei Gépkocsiközlekedési Vállalat e napon ismét elindította a városkörnyéki autóbuszait. Sőt az SzKV ritkán vagy egyáltalán nem közlekedő buszai helyett a szőregi utasok egy részét is ezek szállították. 24-én pedig az utasok kérték az SzKV-t, hogy a fővonalon (1-es villamos) indítson már reggel 6-kor és még este 6-kor is egy pár kocsit a munkába- illetve hazajutásuk érdekében.
A szegedi munkástanácsok küldöttsége – köztük az SzKV-tól Karácsonyi Mihály, a 42. sz. AKÖV-től Tóth VI. István - még aznap elindult Budapestre, hogy átadják a közösen elfogadott memorandumot. Erre november 22-én került sor. Apró Antal vette át követeléseiket, de a tárgyaló felek között olyan lényegi ellentétek mutatkoztak, hogy a küldöttség végül semmit sem ért el, dolgavégezetlenül kellett hazatérnie. Itt el kell mondani, hogy a Kádár-féle vezetés a munkástanácsokkal csak addig tárgyalt, amíg elég erős nem lett azok felszámolásához. Az Apróval sorra került találkozó másnapján, november 23-án jelent meg egy törvényerejű rendelet a munkástanácsokról, amelyben rögzítették, hogy a „termelő tevékenységet nem végző” szervezeteknél – idesorolva a vasút, a posta, a légiközlekedés, a közforgalmú autóbusz- és villamosközlekedés dolgozóit is – nem működhetnek munkástanácsok. Az Szkv-nál úgy cselezték ki ezt a rendeletet, hogy a vállalati munkástanácsot ettől kezdve Vöröskeresztnek nevezték és így egy darabig még működhettek.
A megyei vállalat is megindította az autóbuszait.
Ennek ellenére a közlekedés nem állt le. November 25-től az SzKV ismét közzétette aktuális menetrendjét. Továbbra sem közlekedtek minden vonalon, de a villamosok némileg sűrűbben indultak. Viszont a pótkocsis 7-es kivételével a többi viszonylat csak szóló motorkocsikkal üzemelt. Az autóbuszok közül is csak a már említett három viszonylat járt a hatból, de a reggeli órákban 6.30 és 8.30 között ezek óránként indultak, utána állt csak be a kétórás követés.
Az SzKV menetrendje a Délmagyarország november 25-i számában.
A város üzemei – nem csak a közlekedésiek – tehát dolgoztak a munkástanácsok irányításával, de igyekeztek a szervezettségben tovább lépni. Talán a fentebb említett, működési lehetőségeiket szabályozni és szigorítani hivatott rendelet is arrafelé terelte őket, hogy egyesítsék erejüket és úgy próbálják megvédeni kivívott jogaikat a szovjet szuronyok fedezetében egyre inkább felbátorodó és megerősödő hatalommal szemben. Elhatározták hát a szovjet városparancsnokság kifejezett tiltása ellenére, hogy létrehozzák az egységes központi munkástanácsot.
Ennek első, előkészítő megbeszélésére december elején az SzKV Pulcz utcai villamosremízében, egy légópincének használt helyiségben került sor. Számos üzemi munkástanács képviseltette itt magát, az AKÖV-től például Godó Illés elnök jött el, de ott voltak a forradalom szikráját felvillantó MEFESZ küldöttei is. A házigazdák az SzKV munkástanácsának legaktívabb tagjai, Karácsonyi Mihály, Herczeg Pál és Szabó Márta voltak. Megvitatták a teendőket, megállapodtak a folytatásban és határoztak a Szegedi Városi Központi Munkástanács megalakításáról.
A központi munkástanács előkészítésétől talán nem függetlenül december 5-én volt Szegeden egy jól szervezett néma tüntetés. Aki nem értett egyet a Kádár-kormánnyal, az egy meghatározott időben percekig állva maradt. A karhatalom ezt vonulásokkal igyekezett megakadályozni. Ehhez kapcsolódóan a közúti forgalom is leállt aznap 15 és 16 óra között. Az akcióról sokszorosított szórólapokon értesítették az embereket. Tevékeny résztvevői voltak ennek az eseménynek az SzKV dolgozói is. A városban ez idő alatt megálltak a villamosok és az autóbuszok is. Nem egy esetben a villamosok személyzete volt az, akik megállították az úton haladó egyéb járműveket. Érdekes, hogy épp’ ezen a napon indult el Budapest felől a távolsági autóbusz-forgalom.
Az SzKV korabeli autóbuszai állnak az Anna-kúti végállomáson.
(Terhes Sándor: Omnibusztól trolibuszig, 54. o. - SzKV, Szeged, 1979.)
December 8-án alakult meg a Központi Munkástanács a szovjetek kifejezett tiltása ellenére. A 42. sz. AKÖV Mars tér 10. szám alatti telephelyén kezdődött az összejövetel nagyrészt ugyanazon személyek részvételével, mint akik jelen voltak az SzKV-telephelyén az előkészítő ülésen. A házigazdákat Godó Illés mellett Tóth VI. István képviselte. Azonban ekkor már konspirációs eszközökhöz kellett folyamodni, ugyanis az AKÖV munkástanácsának jó része eddigre belépett az MSZMP-be is, tehát megkezdődött a szakadás. Az érkezőknek a portán azt kellett mondaniuk, hogy „szállítási ügyben” jöttek és ezután a kultúrterembe kellett menniük. Itt szóba került az AKÖV vállalati munkástanácsának fenti viselkedése és a jelenlevők emiatt azt javasolták, másutt folytatódjon az alakuló ülés. Kisebb csoportokban átmentek a közeli Gyufagyárba és itt a padlástérben alakult meg a Szegedi Városi Központi Munkástanács. Egyebek mellett az SzKV részéről Karácsonyi Mihály – aki a szervezői és kiértesítői feladatokat vállalta - javasolta, amit már november 4-től többször mondott, nevezetesen azt, hogy a szegedi munkástanácsok budapesti mintára gazdasági irányítást is kapjanak.
Aznap azonban megérkezett a hír a salgótarjáni sortűzről, és hogy emiatt a Nagybudapesti Központi Munkástanács országos, 24 órás általános sztrájkot hirdetett december 11-re. Ennek megvitatására a Szegedi Városi Központi Munkástanács tisztségviselői Skultéti Medárd elnök lakásán gyűltek össze december 9-én és megállapodtak abban, hogy az idő rövidsége ellenére is megkísérlik a csatlakozást a budapestiek felhívásához és megszervezik Szegeden is a 24 órás általános tiltakozó sztrájkot. Ez már csak részben sikerült. Sztrájkba lépett a Gyufagyár, a Vágóhíd, az AKÖV, a Paprikafeldolgozó, a Szegedi Kendergyár, az SzKV, stb., máshol (pl. Textílművek, Falemezgyár, Kéziszerszámgyár, stb.) áramhiány miatt nem dolgoztak. Akadt azonban olyan üzem is, amely nem csatlakozott a sztrájkfelhíváshoz, ilyen volt pl. az Újszegedi Kendergyár.
Mindennek vége, de jön a karácsony
Sokan belefáradtak már eddigre az egyre kilátástalanabb küzdelembe, nyugalmat akartak. Az AKÖV-nél heves vitákra is sor került, többen is dolgozni akartak, akiket aztán a többiek hazaküldtek. Így Szegeden ez a december 11-12-én, részben 13-án tartott részleges sztrájk lett az utolsó ilyen jellegű megmozdulás. Közeledett a karácsony. Szenteste napján közzétették, hogy mind az SzKV, mind az AKÖV és úgyszintén a Megyei Gépkocsiközlekedési Vállalat járművei 18 óráig rendes hétköznapi menetrend szerint közlekednek, így mindenkinek módjában lesz szeretteihez oda utazni, ahová kíván.
Bajsz Gábor – 2025. január 10.
Felhasznált irodalom:
Bálint László: 1956 – A forradalom Szegeden, Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, Szeged, 2000.
Bálint László: A megtorlás Szegeden, Belvedere, Szeged, 2004.
Géczi József Alajos – Szrenka Éva: 8 napért 8 év, Bába Kiadó, Szeged, 2012.
Vida Mihály: Három hét boldogság, Belvedere, Szeged, 2006.
Comments