top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Székesfehérvár új Conectói

Frissítve: 2020. okt. 3.

A megyeszékhely városhatáron belüli közlekedésébe 2009-ben érkezett új busz utoljára. Az ezt követő évtizedben kisebb használt kontingensekkel, valamint alvállalkozó bevonásával törekedtek a szükséges járműmennyiséget biztosítani. Az állami többségi tulajdonú vállalathoz 2015 elején 4 csuklós és 2 szóló Citaro érkezett, majd 2016 tavaszán 14 darab faceliftes Citaro kezdte meg pályafutását a városban.


A tatabányai szolgáltatóváltás következményeképpen felszabadult buszokból 2018-ban további 2 csuklós és 4 szóló használt Citarót, egy O345-ös Conectót, valamint 3 darab O405GN2-est csoportosítottak át a Székesfehérvárra (és egyúttal Ikarus 280-asokat valamint Volvo 7000A-kat küldtek tovább, jobbára Dunaújvárosba). Az alvállalkozóként tevékenykedő VT-Arriva is csiszolt némileg flottáján az évek alatt, és ex-budapesti Localók valamint használt szóló, és csuklós Citarók jelentek meg a kiszolgált viszonylataikon. Ezek azonban csak ideig-óráig odázták az új járművek beszerzésének szükségességét.

Alvállalkozós csuklósok a VöV2-es MAN-eket váltván.



Ismét Conecto

A központi volántender eredményeképpen 2003-tól kezdve 2006-tal bezárólag összesen 12 darab O345G Conectót állított forgalomba az akkori Alba Volán Zrt. A történelem ismétli önmagát: 2020-ban a Volánbusz Zrt. által beszerzett 60 darab vidéki városnak szánt Conectóból első körben 15 darabot, majd várhatóan még további 8 darabot delegálnak Székesfehérvárra.

Az első nyolc már Székesfehérváron.


Az ígért mennyiségből először szeptember 23-án adtak át Székesfehérváron 10 darabot, melyek néhány nappal később szállítottak először utasokat. Az átadó alkalmára csak az egyik autóbuszt látták el a helyi színtervnek megfelelő matricázással (RVY-632), a többi jármű a város címerével felvértezve kezdte meg hasznos utaskilométereit is. A típusban 37 ülőhely és 84 állóhely található. A hajtáslánc a 360 lóerős Mercedes OM 470 dízelmotorból és a ZF EcoLife automataváltóból áll össze.

Első nap(ok) forgalomban.


Az ízelt járműpark az újak érkezése előtt:

- Ikarus 280-asból/C80-asból (5),

- Rába Premier 291-esből (1),

- Volvo 7000A-ból (5),

- Mercedes O345G Conectóból (13),

- Mercedes Citaróból (C1 és C1 II vegyesen, összesen 8)

- valamint Mercedes O405GN2-esből (3),


összesen 35 buszból állt. Az új buszokkal így a régebbi csuklósok döntő többsége kiváltható.



Források:


Majer Tamás: Tizenöt új busz tart Fehérvárra (FEOL, url itt, közzétéve: 2020. május 7.)


Székesfehérvár oldala – 15 vadonatúj járművel korszerűsödik a székesfehérvári helyi autóbusz-állomány (url itt, közzétéve: 2020. szeptember 23.)


Majer Tamás: Begurult az első tíz új busz Fehérvárra (FEOL, url itt, közzétéve: 2020. szeptember 24.)


1 148 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page