top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Török gyártók buszai | Busworld Europe 2017

Frissítve: 2021. júl. 18.

A törökök – a kifejezés átvitt értelmében – a kapukat döngetik már. Az elmúlt években mind minőségben, mind széles termékpalettájukkal jelentősen igyekeztek felzárkózni a nagy európai gyártókhoz, próbálva egy kis szeletet kihasítani a széles és magas követelményeket támasztó nyugati piachoz. Éppen ezért (is) érdemelnek egy külön részt, némelyikük már jónéhány nyugati referenciát is felmutathat. Ráadásul a beszállítóik is sok esetben olyan neves cégek, melyeknek az esetleges javításával sem lehet különösebb gondja a nyugati üzemeltetőknek (pl. Temsa HD 12 DAF motorja). Akinek eddig negatív előítéletei voltak a török buszokkal szemben, tegye félre őket, egyik-másik (vélhetően jóval alacsonyabb vételáron) biztosítja azt, amit a nyugati gyártók buszai.



Anadolu Isuzu

Kiállított buszok:

  • Citibus

  • Citiport

  • NovoUltra

  • Novociti Life

  • Turquoise

  • Visigo


Tesztelhető buszként egy Citiport CNG állt az utasok rendelkezésére.


Európai debütálása itt volt az új Novociti Life-nak, ami szinte egy az egyben egy Karsan Atak, itt-ott átszabva. Anyagmegválasztás az Isuzu városi buszai esetében közepes, azonban a távolsági/turista buszaiknál jóval igényesebb a kialakítás és az anyagok összetétele is. A Novociti Life Euro VI C motorral szerelt (FPT NEF4), Allison váltóval párosítva. 

BMC

Kiállított buszok:

  • Apron

  • Neocity

  • Neocity EV

  • Procity CNG

A BMC-vel eddig csak a kisteherautó-alvázra karosszált midijei révén találkoztam, melyekből számos került Romániába (pl. Aranyosgyéres helyi járat). Semmilyen előzetes tapasztalatom vagy más találkozásom nem volt velük, így első benyomásként elég vegyesen ért a kiállított négy buszuk. 


Az Apron esetében nem lehet nagyon extrát mutatni: a maga nemében szinte az összes reptéri busz egy kaptafára épül fel, szélesebb karosszéria, kizárólag állóhelyek. Ezen buszok esetében van a leginkább értelme az elektromos (akkumulátoros) meghajtásnak, hiszen kis távokat futnak, és állnak annyit (bár ez reptérméret függő), hogy tölteni is lehessen őket. 


A Neocity külső megjelenése egy apró faragásokkal tarkított téglatestként írható le, az utastér teljesen átlagos, az összeszerelés nem kifejezetten kiemelkedő. A hátsó lőrés ablak az Ikarus 412-es "fürdőkádjára" emlékeztet. Igazából ha utóbbit elhagyták volna, lehet, hogy a tervezők sem kellett volna annyit dolgozzanak a motortér variálásával. Egy újabb "kiköpött" Karsan Atak - bár hozzáteszem, nem tudom, melyik típus volt előbb, de ez a török városi midi Bermuda-háromszög nagyon-nagyon hasonlít egymásra (Isuzu Novociti Life, Karsan Atak, BMC Neocity). Az épp szóban forgó típus annyi extrát mutathat fel, hogy elektromos meghajtású: állandó mágneses aszinkron motor található benne, mely 235 kW-os maximális teljesítményre képes. Li-ion (Samsung cellás) IMECAR akkumulátor táplálja, mely 266 kWh eltárolására képes legfeljebb. Hatótávot nem adtak meg a műszaki adatlapján.


A Procity már egy fokkal barátságosabb kinézetű, ez első ránézésre az Otokar Kent LF270-esére emlékeztet. Cummins ISL G 320-as (239 kW) motor található benne, 1 400 liternyi gázt képes magával hordozni a tartályokban. 

Güleryüz

Kiállított buszok:

  • Cobra DD Sport

  • Cobra GD 272 LF

Itthon nem olyan régen jelent meg (legalábbis a Fővárosban) a Güleryüz, mint típus: szintén a városnézős szegmensben futnak. A külső satnya lett mindkét busznál, a belső funkcionális, de gyenge anyagokból lett összeépítve. Az eldolgozások szintén közepesek. 


Karsan

Kiállított buszok:


  • Atak

  • Jest

  • Jest Electric

  • Star

Csinos piros ruhás hölgyek voltak a Karsan standon.


A másik török gyártó, akiknek ugyan kevésbé frekventált hely jutott, mégis a buszaik kifejezetten jónak mondhatók mind kialakítás, mind utastéri anyagok tekintetében. Ha nem más, akkor a budapesti szereplőikkel egy üzemeltetőnek bizonyítottak. Egy Atak vázig égett idén Budapesten (a tűz oka nem ismert), s az esetben szerencsére nem sérült meg senki. Az esetet egyedi előfordulásként kezelem, látva, hogy a flotta nagy része mennyire jól viseli az egyébként "gyilkos" 16-os és 27-es viszonylatokat.

Karsan Star: az Atak helyközi megfelelője, csomagládával.


A Jest Electric volt újdonság részükről: a mattkék fényezés nagyon jól áll a kisbuszon, viszont a hatalmas tolóajtó értem, hogy miért került rá, de nem kifejezetten jó döntés mérete (és súlya) miatt. Belül teljesen puritán a gép.


Hófehér Atak.

Egy kis hazai jelenés, sajnos csak egy fénykép formájában.

Otokar

Kiállított buszok:

  • Inner City Concept

  • Kent C CNG

  • Territo U

  • Urban Vectio C

  • Ulyso T

Az Otokar az egyik olyan török gyártó, aki jelentősen felküzdötte magát a virtuális ranglétrán: általában sokat elmondott egy gyártóról az (is), hogy mekkora helyet bérelt magának a kiállításon, hogyan rendezte be, hol volt a hely, és hány buszt hozott el. Ők (a többi török céghez viszonyítva) hatalmas helyet béreltek, a buszaikat igényesen állították be, és úgy általában maguk a buszok is olyan darabok, amikben még lát az ember fantáziát. A Kent korábbi (de ugyanilyen külsejű) változatából 2011 óta fut itthon 5 darab a Weekendbus-nál, és bár eléggé le vannak harcolva sajnos, még mindig bírják a kiképzést. 



Temsa

Kiállított buszok:

  • MD 7 Plus

  • MD 9

  • LD SB Plus

  • HD 13

  • TS 45

  • Maraton

  • Avenue Electron

A Temsa számomra az a török gyártó, amelyik viszont tényleg simán bevehetné a magyar piac egy részét. A buszaik jó minőségűek, az anyagok jobbak az átlagos török buszoknál, az összeszerelés is jó minőségű, összességében szimpatikus a termékpalettája teljes egészében. 


A Safari HD utódjaként néhány éve piacra dobott HD 12 és HD 13 simán eléri a Mercedes előző generációs (éppen kifutó) Tourismójának a szintjét, csak éppen nem Mercedes van ráírva. A típusból a Katasztrófavédelem vásárolhatott egyet, melyet idén be is mutattam. Az LD SB Plus nagyon-nagyon hasonlít a Mercedes Intouróra odabent, míg a Maraton a luxusbusznak számító HD változat prémium kiadása. 


Az Avenue Electron agyhajtásos városi szóló elektromos buszuk külsőre eltér a távolsági/különjáratos családjuk kinézetétől, de megszokható a forma. Utasterében átlagos ugyan, de hátul aránylag kis dobogó található, és jól átjárható az utastér




A következő részben a kínai gyártók autóbuszaival ismerkedhet meg.

105 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page