top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Pécel helyi járat

Frissítve: 2023. dec. 28.

Pécel 1996-ban szerezte meg (újra) városi rangját: korábban már volt az, de a 19. század közepén elvesztette a rangot. Az ismételten városként aposztrofálható településen 2003. szeptember 1-jén elindították a helyi járatot.


Itt szükséges megemlíteni Pécel egészen jó ellátottságát tömegközlekedésileg: vasúton a Budapest – Hatvan vasútvonal mentén fekszik (és sok másik hellyel ellentétben itt a vasútállomás kvázi a város közepén van), Budapestről a 169E járat érinti (és a vasútállomáson keresztül a déli városrészt egészen jól feltárja), továbbá a Volánbusz Zrt. 484-es járata (Budapest – Dány) is keresztülhalad, hovatovább, a Weekendbus Zrt. 2008-ban indított koncessziós Csömör – Pécel buszjárata (a munkanapokon közlekedő szerény hét járatpárral) is bővíti az eljutási lehetőségek tárházát.

A 169E és a 484-es útvonala. Térkép: Google Maps.


BKV, majd Volánbusz kiszolgálta 169E buszai.


Extraként van egy ingyenes Pécel – Csömör Auchan-járat is 2011 áprilisa óta, melyet 2018-ban a SPORTBUSZ Kft. látott el egy, korábban VT-Arrivás, majd Volánbusz alvállalkozónál futott Citaróval (MWS-386).



A fentiek mellett pedig Pécel az elsők között volt, ahol koncessziós módon indítottak a kétezres évek elején saját helyi járatot. A szolgáltató ekkor a Pécelbusz Kft. volt, az útvonal pedig (apróbb módosításokkal) a mai napig közel azonos, és két részre osztott:

  1. északi szakasz (a Pesti úttól északra eső településrészt bejáró vonal);

  2. déli szakasz (előbbitől délre eső területeken közlekedő járat).

Nagyobb nézetért kattintson a térképre!



Részlet a helyi újság 2003 nyári számából, melyben a helyi járat a téma. Scan: Horváth Tibor.



Térkép egy 2018-as terelésről.


A menetrendben ugyan nincs két külön járatként jelölve, de az egyes indulásokból kiderül, hogy a járatok nagyobb része csak az északi oldalon közlekedik, néhány összevont indulás van, mely a déli részt is kiszolgálja. Részint érthető, hiszen az északi városrészben semmilyen közösségi közlekedési forma nincs jelen, míg délen a 169E és a 484-es közlekedik.

2018-as menetrend.


Ahogy fentebb szóba került, az első szolgáltató a Pécelbusz Kft. volt. A kezdéskor a proto 405-öst használták (FIS-979, JHZ-339) sok másik busszal váltogatva: Ikarus 415 (HMD-381), Ikarus 223 (FJZ-282), Ikarus 543 (GBZ-443), utóbbit a VT-Transman Kft-től kölcsönözve, továbbá egy török midi is (FIY-704) közlekedett. 2004-től huzamosabb ideig egy Iveco Daily (FIS-985) járta a város utcáit. 2009. február 23-tól egészen 2014. február 29-ig a Tandari-Busz Kft. lett a szolgáltató.


2012. január 1-jén változott a helyi járat viteldíja, e naptól a normál havi bérletért 4 000 Ft-ot, a nyugdíjas havi bérhavi (sic!) bérletért 1 400 Ft-ot kell fizetni, míg a vonaljegy ára változatlanul 200 Ft.


A proto 405-ös rendszeres vendége azóta is a városnak, legutóbb 2016-ban bukkant fel, azóta egy Peugeot Boxer-alapú [MNB-625]) minibusz közlekedett a járaton. Az elmúlt években a Göd helyi járatán szolgáló másik, ex-wuppertali 405-ös (KOY-735) is felbukkant hosszabb-rövidebb időre. Napjainkban három MAN midi váltogatja egymást (NNR-968, NMH-143, PTM-009) a járaton. 2019 decemberében a tartalék busz egy Mercedes Citaro (RBE-879).

2014 - 2019 közötti járműfelhozatal.


2016. március 1-je és 2021. február 28-a között HAMSZA Hajózási, Közlekedési és Kereskedelmi Kft. nyerte el a szolgáltatás jogát. A vészhelyzet kihirdetése következtében a szerződést meghosszabbították május 31-ig, majd újból augusztus 31-ig. Szeptember 1-jétől eseti szerződéseket kötött az önkormányzat a Weekendbus Zrt-vel három hónapos időtartamokra. 2023. augusztus 15-én közzétették az ajánlattételi felhívást helyi buszközlekedés lebonyolítására, azonban arra egyetlen vállalkozó sem jelentkezett. Október 13-án meghívásos pályázatot írtak ki 11 gazdasági szereplő közvetlen megkeresésével, mely szintén eredménytelenül zárult: egyedül a Weekendbus adott ajánlatot, viszont a szolgáltatás díjtételének hiányában érvénytelennek minősült.


Így november 1-je és 30-a között újabb szerződést kötöttek a Weekendbus Zrt-vel a közlekedés folytonossága érdekében, azonban az idei évben megkötött hét eseti szerződés összegének értékehatára meghaladja a hatályos közbeszerzési törvény szerinti szolgáltatási értékhatárt, így a jogviszony tovább nem hosszabbítható. December 1-jével a Weekendbus Zrt. nem közlekedteti tovább a járatokat, állításuk szerint eddig 5 millió Forinttal támogatták a helyi buszközlekedés fenntartását (ez az előterjesztés alapján ~kéthavi díja a szolgáltatásnak). E két bekezdés forrása a rendkívüli önkormányzati ülés jegyzőkönyve.


A járatokat az egyik Kutsenits Hydra Classic végzi (SPK-750). A viszonylatok elérhetők a tervezett indulási időkkel és útvonallal a Google Maps-on valamint a menetrend.app-ban, váltható elektronikus jegy a Nemzeti Mobilfizetési alkalmazásban, valamint készítettek vonalhálózati térképet. Az északi járaton minden megállóban található menetrend (kivéve a vasúton, lásd fotón).



Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page