top of page
  • Szerző képeAron Sonfalvi

Nagy alvállalkozó-váltás a Volánbusznál

Frissítve: 2020. nov. 17.

Tartalomjegyzék

1. Előzmények 2. Az alvállalkozók és kezdésük 3. A járműpark alakulása 4. Utaspanaszok áradata 5. King Longok tündöklése és bukása 6. Ködös hátterű cégek 7. Újabb tender, ugyanazon cégek 8. A régi-új alvállalkozó(k)



Becsült olvasási idő: 30-35 perc 

Előzmények

A Volánbusz Zrt. járműparkja meglehetősen homogén volt a kétezres évek közepéig-végéig: lényegében az Ikarus gyártmánypalettájának nagy sorozatú darabjai mind képviselték magukat a járműállományban (250, 256, 260, 280), és természetesen a ’90-es évekbeli típusok is megjelentek, bár csekélyebb mennyiségben (350, 396, 415, 435). Azonban – saját megfigyeléseim alapján – a cég, ha teheti, nem igazán nyúl mélyebben az autóbuszokhoz (értsd: felújítás), hanem inkább kivonja az állagból és valamilyen úton-módon igyekszik lecserélni őket.

Ez a csere égetően esedékes volt 2007-2008 tájékán már. A cég állami többségi tulajdonban áll(t), és mint azt már megannyi járműves és közlekedéses érdeklődő megfigyelhette, a hazai járműállomány megújítása nem kifejezetten szívügye az (akármelyik) aktuális kormánynak.


De miért nem szívügyük? Őszintén: nem tudom. 
A messzire kanyarodás helyett röviden: új eszköz beszerzése egyszerre nagy kiadást jelent, míg alvállalkozók bevonása (netán eszközbérlés) kezdetben jóval költséghatékonyabb, viszont fokozatosan, évek alatt (összességében) emészt fel óriási összegeket. 
Részben a "Most csak kicsit fáj"-alapon a Volánbusz Zrt. utóbbi megoldást választotta 2007 végén, így alvállalkozói tendert írtak ki.
 

A kiírt tender hat térségre szólt 2007-ben:

  • Zsámbéki térség: Budapest, Széna tér – Páty/Perbál/Zsámbék/Tinnye és térségük;

  • Stadionoktól induló járatok: Gyöngyös, Eger, Hatvan, Jászberény, Erdőkürt, Gödöllő, Bag, Tura és további tápiósági, valamint jászsági járatok;

  • Etele téri járatok: Etyek, Biatorbágy és térsége;

  • Gödöllő vonalcsoport: Gödöllő helyi járatával együtt a térség helyközi kiszolgálása;

  • Vác és térsége: Vácról induló helyközi járatok egy része;

  • Újpest – Városkaputól induló járatok (egy része): Erdőkertes, Veresegyház, Galgamácsa útirány felé.

A Széna térről és az Etele térről induló járatokon a Kontakt-Busz Kft., a Stadionoktól induló (helyközi és távolsági járatokon) a Color Tours Kft. és a T&J Busz Projekt Kft., Gödöllő és Vác térségében, valamint az Újpestről induló járatokon a T&J Busz Projekt Kft. nyerte el a szolgáltatás jogát. A fenti cégeken felül a SAD Nové Zámky (azóta Arriva) és a HBK Pannonbusz Kft. pályázott a viszonylatokra, azonban utóbbi kizárásra került a versenyből.


Az alvállalkozók és kezdésük

E három cég közül kettő Gödöllőre van bejegyezve a céginfo adatbázisa szerint. A Color Tours Kft. 1990-től kezdve foglalkozik szárazföldi személyszállítással [1], míg a Kontakt-Busz Kft-t [2] a Volánbusz Zrt-nél 1972-2006 között dolgozó Lepp László alapította meg 2006-ban, mint résztulajdonos, és tulajdonjogot élvez még a cégben egy seychelle-szigeteki cég is. A T&J Busz Projekt Kft. szintén 2006-ban került bejegyzésre [3], többségi tulajdonosa egy luxemburgi off-shore cég (Taibo Beteiligungen AG [4]). További tulajdonosai pedig ugyanazon illetők, akik a tenderen kizárt Pannonbusz Kft-ben is hasonló pozícióban szerepeltek. Egyébként formálisan a T&J Busz Projekt Kft. a Kontakt-Busz Kft. partnere.

Házon belüli "verseny".


A Color Tours Kft. tehát a Budapest - Tura, a Jászság, valamint a Gyöngyös vonalcsoporton kezdte meg a szolgáltatást 2008. március 13-án. A Kontakt-Busz Kft. kezdésének időpontja a szerződés szerint 2008. januárra volt datálva, azonban először március 31-re tolták ki, majd június 30-ára [4]. Ezen haladékkérések indokát nem hozták nyilvánosságra. A T&J Busz Projekt Kft. pedig szintén 2008 nyarán kezdte meg a szolgáltatást a vállalt viszonylatokon [5]. A megbízatásuk egységesen (elsőkörben) 2012. december 31-ig szólt.


Szerződések:

A járműpark alakulása

A három cég mindegyike túlnyomóan King Long buszokkal kezdte meg 2008 augusztusában a szolgáltatást az egyes viszonylatokon [6]. Helyközi illetve elővárosi feladatokra a gyár XMQ6121G típusával, míg a távolsági feladatokra (Color Tours Kft. – Gyöngyös, Hatvan, Eger, Jászberény; T&J Busz Projekt Kft. – Vácról induló hosszabb távú járatok) az XMQ6127-essel álltak be a cég(ek).


A buszokat a HBK Pannonbusz Kft. hozta be hazánkba, és ők maguk is indultak a tendereken, ahol kizárásra kerültek (számomra nem ismert okból). Végül a flottát eladták a Neobusz Magyarország Kft-nek, akiktől pedig lízingelte a Kontakt-Busz Kft., a Color Tours Kft. és a T&J Busz Projekt Kft.



 Ha azt nézzük, hogy kvázi új buszok érkeztek a régiek leváltására, még örülhettek is eleinte az utasok és a sofőrök egyaránt – így is tettek. Azonban nem kellett sok ahhoz, hogy a sztereotípiaként kezelt „kínai minőség” megmutatkozzon ezeken a buszokon is.
 

A helyközi változatban a motor Cummins, a busz ZF futóműveken gördül, Fainsa ülésekre lehet leülni, a klímaberendezés Thermo King, a fékrendszer Wabco. Mind neves és ismert gyártók egyenként, azonban nagyon sokat nyom a latba az összeszerelés minősége és a különböző gyártási eljárások körültekintő használata – utóbbiakban véreztek el a buszok lényegében már egy évvel a kezdésük után.

Az egyetlen, ami hiányozni fog: a brutális dőlésszögeik menetközben.



A King Long XMQ6121G ("kis Kinga") talán legnehezebben megszokható része a bajuszkapcsolók fordított telepítése volt: jobboldali az irányjelző, míg baloldali az ablaktörlő és egyéb funkciók kapcsolására alkalmas.

A távolsági változatból mintegy 30 darab fut(ott), a Color Tours Kft. és a T&J Busz Projekt Kft. cégjelzése alatt. Ezekkel hasonló aggályok voltak: néhány évesen már pattogzó fényezés, elhanyagolt állapotok az utastérben, elhagyott kerékabroncs – utóbbi kettő inkább a karbantartási morál számlájára írható. Távolsági/helyközi szekcióhoz továbbá 2008-ban újonnan vásároltak (a Color Tours Kft.) 8 darab Mercedes Intourót és 7 darab TEMSA Tourmalint.

"Nagy Kinga", avagy az XMQ6127-es.


Az újonnan vásárolt buszaik.


Az átvett viszonylatok közül némelyik csuklós busz kapacitását igényeli. Ilyen például a 318/319 (Budapest – Erdőkertes – Veresegyház), vagy a 346-os (Vác – Gödöllő) viszonylat. Kezdéskor három darab Neoplan Transliner N318-ast vettek át a Volánbusztól, majd később vegyesen vásároltak a cégek háromtengelyes szóló és csuklós járműveket. A Transliner-ek után Solaris Urbino 15-ösökkel oldották meg, majd amikor ezek elérték az életkor-kritériumot, selejtezésre kerültek. Továbbá használt Citaro L, illetve Setra S 319 NF-eket vásároltak. Egyedi darabként pedig egy King Long XMQ6140G-t is beszereztek (háromtengelyes, 15 méteres darab).

Egyik fehérre fújt Neoplan Vácott 2009-ben. Fotó: Bohus Dávid.


A háromtengelyes buszaik. Nem vízjelezett képek: Bohus Dávid.


Csuklós buszok terén eleinte MAN NG 2x2-esek voltak kizárólag, ezek siralmas állapotuk miatt leváltásra kerültek már 2009-ben a Hajdú Volántól bérelt MAN SG 2x3-asokra. Utóbbiak 2013-ig voltak Budapest és agglomerációjában (ekkor visszaadták a hajdúsági volánnak őket), majd ismét MAN NG 2x2-eseket szereztek be, korábban a VT-Transman Kft. által Székesfehérváron szerződéses és (Dunaújváros) helyi járaton használt darabokat vették állományba. A sufnituning netovábbjaként pedig 2015-ben homlokfal-cserével próbálták fiatalítani (?) az egyébként nagyjából húsz éves csuklósokat.

Csuklósok alakulása.


Utaspanaszok áradata

Sokakban már pusztán a „kínai” jelző hallatán negatív ítéletek ömlöttek ki minden létező elérhető platformon. Nem értetlenkedek: tudom, mire gondoltak a véleményüket kifejező egyének. Azonban meg kell adni a lehetőséget, hogy „megvédje magát a busz”. Nos, az esélye megvolt, de többnyire valóban alátámasztást nyert a „kínai”, mint negatív konnotációjú jelző.

Kicsit hiányosan. Ez mondjuk éppen nem a busz(gyártó) hibája, annál inkább az üzemeltetőé. Fotók: M. Bence.


A klímaberendezés üzemeltetése valamiért itthon mindig nehézkes feladat az üzemeltetőknek. Ez természetesen néhány év elteltével a King Longok esetében is probléma lett [7], míg télen a fűtés volt sokszor elégtelen [8].

Az ajtók környékét kívülről megvilágító lámpák elsőként kezdtek el pár (3-4) éves korukban rozsdásodni. 


Konkrét utaspanaszt a fővállalkozó (Volánbusz Zrt.) személyiségi okok miatt nem adhat ki harmadik fél részére (nekem), de még csak számadatokat sem, viszonylatokkal tarkítva. Utóbbi esetében már nem látom a jogi aggályt (annál inkább az esetleges jóhírnév-rontást), azonban még ennyit sem tudtam beszerezni.

Nem King Long, de nem is írtam, hogy csak azokon lennének igénytelenségek. Ezen az O404-esen is hiányzott, ami a fentebbi kínairól: itt pótolták egy házilag készített lemezzel.


A járatkimaradás sem volt egyedi eset, és bár ez statisztikailag mindenhol létező, azonban nem mindegy, hogy mekkora a mértéke. A buszok üzemkészségével is lehettek/lehetnek gondok, ugyanis az évek elteltével egyre több használt buszt kellett üzembe állítani, hogy el tudják látni feladataikat a viszonylatokon.


 Mindkét ominózus kínai típussal többször is utaztam (de nem rendszeresen), ezalatt leginkább az ülések borzasztó igénytelen és kényelmetlen mivolta zavart (a helyköziek esetében), a koszos utastér, és a menet közben szétesni akaró busz (mindkét típusnál). A klíma (éppen azokon és akkor) kiválóan működött, ahogy a menetdinamikára sem volt panaszom.
 


King Longok tündöklése és bukása

A kínai buszok az első években túlnyomóan inkább csak az utasok kedélyeit borzolták kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel, azonban 5-6 év elteltével a műszaki kiszolgálóbázisok is szembesültek vele, hogy az élettartamra tervezés és minőség Kínában kimérten kerültek beépítésre a buszokba – többet kellett (volna) karbantartásra költeni mind időben, mind anyagiakban. Azonban sokáig nem foglalkozott egyik cég sem a buszok állapotával a kritikák ellenére.


Részben a kínai buszok állapota miatt, részben pedig újabb vonalak átvétele miatt további többletjárművek is szükségessé váltak (példának egyik bővítés, egy másik bővítés, meg még egy). Ezeket többnyire csak bérelték – a később szóba kerülő M6log Kft-től, a Hajdú Volántól vagy egyéb cég(ek)től. Így került a céghármashoz:

  • MAN NL 2x3,

  • MAN SG 2x3,

  • MAN SÜ 3x3,

  • MAN SL 222,

  • MAN ÜL 313,

  • MAN Lion’s City EL,

  • Renault/Irisbus Ares,

  • Ikarus 396,

  • MAZ 103,

  • Mercedes-Benz O350 (Tourismo),

  • Mercedes-Benz O404,

  • Mercedes-Benz O550 (Integro),

  • Mercedes-Benz O530 (Citaro),

  • Mercedes-Benz O580 (Travego),

  • Neoplan N 316 Ü,

  • Neoplan N 4416 (Centroliner),

  • Setra S 315 H,

  • Scania – Irizar Century,

  • Rába Contact 091,

  • Alfa Busz Inter Regio két variánsa.

Színesedő flotta fényképeken, a teljesség igénye nélkül prezentálva.


Ezek a fenti darabok/típusok sokszor és gyakran vándoroltak a cégek alkotta Bermuda-háromszögben. Ezzel közvetett módon sejthetővé vált, hogy szorosabb kapcsolatban állnak, s talán nem oktalan a Gazdasági és Versenyhivatal 2010-es vizsgálódása sem a háztájukon.


Ködös céges hátterek

A buszokról és a szerződésekről már 2009-ben napvilágot látott egy riport [9] miszerint előbbiek közlekedésre veszélyesek, utóbbiak pedig a hűtlen kezelés gyanúját vetik fel. Ezt követően lényegében napjainkig folyamatosan, bizonyos időközönként (általában évente) előkerül a cégtriumvirátus valamelyike valamely kétes ügylete miatt: 2010-ben elsőízben kartellgyanú miatt kerültek reflektorfénybe [10] [11], majd még ugyanezen évben a Volánbusz megpróbálta megszerezni a mintegy 150 buszt [12], de ez nem volt sikeres.

2011-ben bejelentették, hogy megválnának az alvállalkozóktól [13], de ez sem könnyen kivitelezhető, hiszen 150 busz kiesése lényegében a szolgáltatási területük negyedének/harmadának lebénulását jelentené. Természetesen a Volánbusz Zrt. cáfolta is, hogy november 15-én leállnának a Zsámbéki-medence járatai [14]. Ez a nézeteltérés a rövid idő alatt kapott utaspanasz-mennyiség valamint a Volánbusz Zrt. abbeli megnyilvánulásából fakadt, hogy nem kívánta rendezni a cégek lízingdíj-kompenzációs igényét (a svájci frank árfolyam-változása miatt) [15].


Tehát az éves, minimum egyszeri témára kerülés: 2012-től kezdve egyre jobban (és látványosan) romlott a buszok állapota [16], egyre inkább kiütköztek a korábban már említett minőség és építésmódbeli problémák. Ezt orvosolni kezdték 2014-től, egyenként elküldték egy komplett lakatolásra (esetenként csak fényezésre) a buszokat.

A Széna téren egy random napon körbesétálva az éppen ott álló 8 buszból ez az egy nézett ki "vállalhatóan".


Esetenként lakatolást követően (2. kép), ismét rozsdától átitatva. Ez nem csak "sima" felületi reve.


A 2013-as évben is előkerült az egyik cég egy újabb cikk erejéig, ahol kiderült, hogy a többi pályázóra nézve kiemelt előnyben részesítve szerződtette a Volánbusz Zrt. a Kontakt-Busz Kft-t 2007-ben [4]. Azonban egy 2012-es parlamenti bizottsági jelentés szerint nem találtak semmi szabály- és/vagy törvénysértőt a Volánbusz Zrt. szerződéseinek átvilágítása során [5].


2014-ben pedig csak a további, általános (kritikus) járműállapotok miatt kerültek újra a médiába a cégek és a kínai buszaik [17].


Újabb tender, ugyanazon cégek

2015 februárjában hirdettek eredményt négy térségre kiírt alvállalkozói tenderen (Zsámbék, Jászság, Gödöllő, Vác), melyeken maradtak ugyanazon cégek – egyetlen pályázat érkezett [18]. Ugyanekkor már valamelyest javult a buszok állapota (legalábbis külsőre), talán néhány év alatt célt ért a temérdek panasz. Sokáig nem tartott, 2016-ban ismét hanyatlani kezdett az általános morál, balesetveszélyes állapotú gumiabronccsal közlekedő távolsági busz képében például [19].

King Long sorakozó a Széna téren.


A 2017-ben a bekövetkező/bekövetkezett váltás előszele miatt továbbra is meredeken lefelé ível(t) a buszok állapota. Többjük ismét tenyérnyi rozsdafolttal, hiányos karosszériával, törött utastéri burkolatokkal, koszosan közlekedik. A korábban már említett jármű-kiadási problémák pedig 2017. januárban – a nagy hidegek miatt – kritikus méretet öltöttek, így Gödöllő térségében megjelentek a korábban Budapesten futott hibrid buszok [20], részben szóló King Longok, részben pedig az MAN NG2x2-esek helyett.


Szintén 2016-os esemény a T&J Busz Projekt Kft. budapesti bukása [21]. A cég off-shore gyanúba keveredett [22], s a közbeszerzési törvény szerint ilyenkor azonnali szerződésbontás a „jutalom”. A Volánbusz Zrt. ennek ellenére nem vált meg az alvállalkozótól [23] – vélhetően ennek burkolt megoldására került kiírásra egy újabb tender.



A régi-új alvállalkozó(k)

2016-ban került kiírásra egy tender lényegében az összes (eddigi) alvállalkozói járat ellátására. Tehát nem csak a fenti cégeket, hanem a távolsági vonalakon és Pomáz térségében [24] szolgáltató Homm Kft-t, és a Budapest – Isaszeg – Dány vonalon vállalkozó Szekér ’99 Kft. [25] vonalait is tenderre bocsátották. Ezen a tenderen a tét 250 darab autóbusz üzemeltetése volt, a kiírás többnyire használt buszokat követelt meg. A nyertes végül a Partiscum Busz Kft. lett. A dél-alföldi régióban járatosak számára már ismert lehet: évek óta a DAKK Zrt. (korábban: Tisza Volán Zrt.) alvállalkozója. A cég tulajdonosai pedig a Volánbusz Zrt. és a DAKK Zrt.


A Partiscum Busz Kft. előzetes találgatások szerint a King Long-flottát vette volna át, hogy azokkal üzemeltesse tovább a vonalakat. Azonban végül a buszok üzemeltetését nem vették magukra, hanem az M6log Kft-t és a fentebbi cégtrióból részint egyesült Color Tours Kft-t bízták meg ezzel, mint al-alvállalkozókat.

Frissen, fel- és átrendszámozva, konvojban Budaörsön.


Visszatérő motívum az alvállalkozói szerződések teljesítésénél a késés. Ahogy az előző, 2008-as esetben is, most is január elején kellett volna felvegyék a munkát. Azonban ez egészen április 19-ig tolódott ki.


Elsőként a 484-es (dányi) vonalon jelentek meg az M6log Kft. üzemeltetésében az ország első Lion’s Intercity buszai [26], néhány nappal korábban beindult a váltás Pomázon is, ahol szintén az M6log Kft. buszai futnak [27]. A Stadionoktól induló járatokon újabb kontingens ex. ICOM Intouro [28] jelent meg a Color Tours Kft. üzemeltetésében, melyeket az M6log Kft-től bérelnek (?). Az Intourók mellé továbbá a Volánbusz Zrt. lejárt lízingszerződéses buszai közül is többet átvettek (MAN ÜL313, MAN SÜ313, Neoplan Tourliner), így lényegében a Stadionoktól szanálni tudták a King Longokat. A többi térségben pedig - a sorok írásakor - még nem történt jelentős változás a járműparkot illetően.

A járművek állapotát tekintve (jelenleg) ez mindenképpen egy nagy előrelépés a leharcolt King Longok után. Kényelemben már kevésbé, az ICOM-os Intourók ülésezése egy Budapest – Eger viszonylaton már bőven alulmúlja a távolsági King Long üléskomfortját. Az átlagéletkor tekintetében nem történt előrelépés (csökkenés), sőt kicsit "vissza" is ugrottunk: az ICOM-os gépek 2008/2009-esek javarészt (a King Longok 2008-asok), az átvett ÜL-ek még idősebbek (2004-esek), az SÜ-k 2006-osak, a négy Tourliner pedig 2003/2004-es évjáratú.

Az Újpestről induló, 318/319-es járatokon megjelentek „új” járművek, használt Lion’s City LE kialakítású szóló buszok képében egyelőre. Ezek 2011-2013-as évjáratúak, döntően Németországból szerezték be őket használtan. Június elejétől pedig három, Berlinből használtan vásárolt Citaro L közlekedik a 319-es járaton.

Ideiglenes King Long-pótlók a VDL-ek érkezéséig (?)


Azonban a teljes helyközi King Long-flotta napjai megvannak számlálva: előzetes híresztelések alapján mintegy 200 darab használt VDL Ambassador érkezik [29] a hollandiai Veoliától a Partiscum Busz Kft. üzemeltetőihez, ezzel nyugdíjazva a rosszhírű kínai buszokat végleg.

Megszólalásig hasonlító darabok várhatók a "kis" King Long-ok helyett.


Frissítés [2017.06.06.]: június elején forgalomba álltak az első nagy befogadóképességű buszok a legutóbbi tender keretében, a 319-esen járaton három Citaro L közlekedik (kép fentebb).


Frissítés [2017.08.17.]: a fentebb bemutatott, összesen 8 darab MAN Lion's City EL egy használt buszos tender keretében átkerült a KNYKK Zrt./Vértes Volánhoz, napokon belül várható forgalomba állásuk új helyükön.

Utóbbi frissítés napján felbukkant az első, sárgára fényezett VDL Ambassador 200-as a pomázi térségben.


2019 márciusáig az alábbi beszerzések/flottafrissítések valósultak meg a Volánbusznál:

> > > Tempo100-as frissítés < < < (2017. július 11.)


> > > 9 darab használt VDL Ambassador 200 < < < (2017. szeptember 26.)


> > > 9 darab új Neoplan Tourliner < < < (2017. december 22.)


> > > 16 darab újszerű Volvo 9700 < < < (2018. február 24.)


> > > 59 darab használt MAN A78 (EL283) < < < (2018. szeptember 24.)


> > > 15 darab új Neoplan Tourliner L < < < (2018. október 19.)


 > > > 100 új Credobus Econell 12 < < < (2018. október 25.)


> > > 100 új helyközi Setra < < < (2019. március 14.)


Források:


[1] Céginfo.hu – Color Tours Idegenforgalmi és Szállitmányozó Kft.


[2] Céginfo.hu – Kontakt-Busz Közlekedési Tanácsadó és Szolgáltató Kft.


[3] Céginfo.hu – T & J Busz Projekt Kft.


[4] Magyar Narancs – Pompásan hasítanak (közzétéve: 2013. január 24., hozzáférés: 2017. május 14.)


[5] Jelentés – az Országgyűlésnek a Volánbusz Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottsága vizsgálatának eredményéről (közzétéve: 2012. szeptember 27., hozzáférés: 2017. május 16.)


[6] Vezess – Kínai buszok járnak Pesten (közzétéve: 2008. augusztus 18., hozzáférés: 2017. május 14.)


[7] Várkapu.info – Nyugati színvonal vagy kínai gagyi? – Vélemények a King Longokról (közzétéve: 2011. november 15., hozzáférés: 2017. május 14.)


[8] Tékozló Homár – Mínusz hét fok a távolsági buszon (közzétéve: 2009. január 14., hozzáférés: 2017. május 14.)


[9] hírTV – Célpont 2009. augusztus 28. VolánBUSZ (videó)


[10] Origo – Közlekedési cégek kartellgyanúban (közzétéve: 2010. április 27., hozzáférés: 2017. május 15.


[11] K-monitor – Buszos kartellre gyanakszik a versenyhivatal (közzétéve: 2010. április 27., hozzáférés: 2017. május 15.)


[12] K-monitor – Újabb tendert ír ki a buszra a Volán (közzétéve: 2010. április 28., hozzáférés: 2017. május 15.)


[13] IHO – Leállhatnak a buszok Pest környékén (közzétéve: 2011. november 10., hozzáférés: 2017. május 15.)


[14] Várkapu.info – Volánbusz: Nem állnak le a buszok november 15-én (közzétéve: 2011. november 14., hozzáférés: 2017. május 15.)


[15] Népszabadság Online – A nagy összeesküvés: Volánbusz az alvállalkozók ellen (közzétéve: 2011. november 23., hozzáférés: 2017. május 15.)


[16] Omnibusz – Roncsokkal szolgáltatnak a Volánbusz alvállalkozói (közzétéve: 2012. május 18., hozzáférés: 2017. május 15.)


[17] Totalcar – Baj van a kínai buszokkal (közzétéve: 2014. október 14., hozzáférés: 2017. május 15.)


[18] IHO – Lezárult a Volánbusz alvállalkozói tendere (közzétéve: 2015. február 18., hozzáférés: 2017. május 15.)


[19] Vezess – Válaszolt a Volán az életveszélyes buszra (közzétéve: 2016. október 18., hozzáférés: 2017. május 15.)


[20] BusWorld blog – Hibridekkel Gödöllő térségében (közzétéve: 2017. január 18.)


[21] BusWorld blog – Búcsú a T&J-s hibridektől (közzétéve: 2016. július 13.)


[22] 444.hu – Offshorozás miatt felbontják az egyik fővárosi buszszolgáltató szerződését (közzétéve: 2016. július 1., hozzáférés: 2017. május 15.)


[23] Index – Ami büdös a BKK-nak, a Volánbusznak megfelel (közzétéve: 2017. január 20., hozzáférés: 2017. május 15.)


[24] BusWorld blog – Pomáz és környéke (közzétéve: 2015. május 20.)


[25] Volánbusz – Alvállalkozók (hozzáférés: 2017. május 16.)


[26] BusWorld blog – MAN Lion’s Intercity-vel a dányi vonalon (közzétéve: 2017. április 19.)


[27] BusWorld blog – Alvállalkozóváltás Pomáz térségében (közzétéve: 2017. április 24.)


[28] BusWorld blog – Intouro invázió (közzétéve: 2016. február 24.)


[29] IHO – King-longok, viszlát! (közzétéve: 2017. április 28., hozzáférés: 2017. május 16.)



852 megtekintés0 hozzászólás

Kapcsolódó bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page